2013. június 15., szombat

Beszámoló a bemutató előadásról

ELHANGZOTT A BEMUTATÓ ELŐADÁSON
 
"Kedves Vendégeink, Szüleink, Tanáraink!
Szeretettel köszöntünk mindenkit a 7. évfolyam képes erdélyi élménybeszámolóján!
Bár a kirándulás május 22-től 26-ig tartott, de a programsorozat a HATÁRTALANUL témanappal ér véget.
A Határtalanul Programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. írta ki és mi már tavaly év végén jelentkeztünk rá. A pályázati anyag összeállítása után izgatottan vártuk az eredményt. Nagy örömünkre mi a Rákóczi hetedikesei elnyertük a lehetőséget, hogy részt vegyünk az erdélyi tanulmányi kiránduláson. Utazásunk költségeinek kétharmadát, fejenként 27 ezer Ft-ot támogatásként megkaptuk. Ezt ezúton is köszönjük.
53 tanulő és 5 kísérőtanár vett részt ezen a csodálatos úton.
Szeretnénk itt újból is megköszönni - bár sajnos nincs jelen - Tamás bácsinak, idegenvezető kísérőnknek a munkáját!
   Már tanév eleje óta készültünk az erdélyi utazásra. Témanapokkal, könyvtári órákkal, beszámolókkal, házidolgozattal. 
   Irodalom órán Tamási Áron Ábel a rengetegben c. regényéről beszéltünk és megnéztük könyv alapján készült filmet is. 
   Miután tudtuk, hogy Kolozsváron találkozunk a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjaival - közös énekléssel és versmondással is készültünk."
***
Ezután következtek a csoportok képes beszámolói, amelyek megtekinthetők az alábbi bejegyzésekben:
1. Bemutató előadás
2. Bemutató előadás az első napról
3. Bemutató előadás utazásunk második napja
4. Torockó - ahova vissza fogunk menni
5. A harmadik nap
6. Negyedik nap - Kalotaszeg
7. Kalotaszeg és az utolsó este
8. Utolsó nap

***

"Hazaérkezésünk után sem ért véget a munka. 
Fogalmazást írtunk, képeket rendszereztünk, bemutatókat készítettünk. 
Erdélyi költők verseit tanultuk, erdélyról szóló irodalmi műveket olvastunk. 
Ebből mutatunk most be néhányat. "

***
A bemutatók után a résztvevők megnézhettők a tablókat, a házi dolgozatokat és az emléktárgyakat, amelyekből egy kis kiállítás készült. 
Erdélyi ételeket és mentateát kínáltunk a vendégeknek. 

A beszámolót írta és a műsorvezető szerepét vállalta Prókay Petra 7. b